Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mafia végigjátszás

Szevasztok fiúk-lányok!

    Nem tudom, lehet, hogy már túl későn kezdtem hozzá a Mafia-végigjátszás megírásához, mivel, már tavaly szeptember körül kapható volt. Ennek ellenére – lehet, sőt biztos, hogy léteznek nálam ügyesebb emberek – nekem csak mostanra sikerült vért izzadva, másfél hónapnyi kemény igénybevétel után ennek a csodálatos játéknak a végére jutnom. Mindenesetre azért fordult meg a fejemben az ötlet, hogy kéne már írni egy végigjátszást, mert Gamer-őrült lévén tavaly szeptember óta minden szám összes CD-jét átböngésztem és sajnos egyiken sem találtam végigjátszást.
    Máris itt az elején felmerül a kérdés: Mire jó egy végigjátszás? Egy végigjátszást lehet olvasgatni. Egészen fel tudja dobni az unalmas délelőttöket, délutánokat, ha leülsz és elkezded olvasni egy jó akció vagy autós-akció játék végigjátszását. (GTA3). A végigjátszás segítségedre lehet egy játék nehezebb részénél is. A legfontosabb és leghasznosabb funkciója azonban, hogy helyettesítsen, illetve kiváltson egy rendkívül aljas, undorító dolgot, amit az emberek már a végső kétségbeesésükben szoktak használni, de valaki el sem jut idáig, hanem csak poénból használja ezeket a rettenetes agyszüleményeket: A KÓDÓKAT.
Nem tudom, hogy jól kivehető volt-e a szavaimból, hogy én nem igazán szeretem az olyan embereket, akik képtelenek becsülettel végigvinni egy akármilyen nehéz játékot. Ha valami nem megy, ott kell hagyni, majd másnap, új erővel kipihenten, újra nekifogni. Ilyenkor sokkal nagyobb az esélye annak, hogy sikerülni fog az adott dolog, bár biztosra így sem lehet mondani. Az ilyen játékokhoz kell egy kis hozzáértés, jártasság a témában és némi fanatizmus sem árt.
    Na jól van, eleget rizsáztunk már ideje a lényegre térni. Elöljáróban annyit elmondok azért, hogy a Mafia egy nagyon-nagyon izgalmas játék. Éppen ezért kérek mindenkit, aki nem akarja magát megszabadítani ezektől a hatalmas adrenalin-adagoktól, amik egy ilyen akciónál elöntik a szervezetet, ne olvassa tovább ezeket a sorokat. A végigjátszást csak akkor vegyétek elő, ha már nagyon nem tudtok mit kezdeni a helyzettel. A játékban lesznek olyan részek, amik nekem is csak hatalmas mázlik árán sikerültek. Ennél fogva, az ilyen részletek nem lesznek benne a végigjátszásban. Mellesleg ezek a legkönnyebb részei a játéknak, csak tudni kell hová állunk, milyen fegyvert használunk, és kivel állunk szemben. A mázli alatt azt értem, hogy vegyünk például egy emberkét, aki mindösszesen egy szál baseball-ütővel van felszerelkezve. A következő pillanatban szemben találja magát egy feketébe öltözött másik személlyel, aki épp most ugrott ki a sarokról. Na és mi van emberünk kezében, na mégis mi? Hát persze, hogy egy hatalmas shotgun. Ilyenkor nem kell megijedni. Odamegyünk hozzá és elverjük, mint szódás a lovát. Ez valamikor bejön, valamikor nem. Az előbbit értem én mázli alatt, az ilyenekhez viszont egy kis szerencse is kell.
    A másik dolog, ami elsőre furcsa lehet a játékban, hogy a szereplők mintha egy kicsit sokat beszélgetnének. Méghozzá egy ősmagyar földlakó számára teljesen érthetetlen szavakat karattyolnak. A gyengébbek kedvéért elárulom, hogy a beszélgetések angol nyelven folynak. Ez még mindig jobb annál, mintha csehül beszélgetnének a szereplők, mivel a játék cseh illetőségű, és nyugodt szívvel mondhatom, hogy a cseh PC-s játékipar egyik csúcsteljesítménye ez a játék. Tehát, akkor vissza a nyelvekhez! Ennek a játéknak egy nagyon pontosan megírt és átgondolt story az alapja. Ezért nem árt, ha értünk is valamit a történetből. Aki ismeri valamennyire az angol nyelvet, az előnyben van. Aki viszont hű maradt nemzeti nyelvünkhöz, annak tudom ajánlani a www.tar.hu/gmiki internetes oldalt. Itt megtaláljátok a játék teljes magyarítását. Végül ideje lenne munkához látni. Búcsúzóul még egyszer hangsúlyozom, hogy aki élvezni akarja a játék rejtegette izgalmakat, az most tegye le ezt a dokumentumot.


Tutorial
    Örömmel vettem tudomásul a játék első indításánál, hogy van egy oktató misszió is benne. Itt gyakorlatilag először megismerjük önmagunkat, megtanulunk járni, majd felmászni egyes helyekre. Eddig rendben. Innentől durvul evolucionális fejlődésünk. Megtanuljuk felvenni a fegyvert és később használni is. A végső csapás az volt, hogy a játék még el sem kezdődött, mi már felírtuk kis noteszünkbe pályafutásunk első áldozatát, akit egy baseball-ütővel legyintettünk nyakon. Megtanulunk autót feltörni és vezetni. A többi elhangzó dolog szerintem alapvető, egy fontos dolgot azonban elmond a narrátor. Ha utcán tartózkodsz és nem vagy bezárva egy mozgó acéldobozba, tehát gyalog mész, ne legyen fegyver nálad, vagyis ne lássa senki (H). Még egy jó tanács: vezetés közben a következő gombokon legyenek az ujjaid: nyilak (irányítás) TAB (térkép, szinte mindig szükség van rá) F5 (speed limiter)

1. An offer, you can’t refuse (Egy visszautasíthatatlan ajánlat)
    Ebben a küldetésben nagy dilemma elé állít minket az élet. Egy mezei taxisofőrként tengetjük életünket, amikor két pasas -  Colt-tal a kezében – tör elő az utcasarokról egy autóval a sarkukban. Bepattannak a taxiba és kiadják a parancsot: rázzuk le az üldözőiket. A rosszfiúknak fegyverük is van, képesek az ablakból is lőni. Éppen ezért ragadjuk meg a kormányt és: két lehetséges módszer van. Mindkettőt alkalmazni fogjuk. Kb. 70 kilométeres sebességgel átvágunk a szembe jövő forgalmi sávba, ügyelve arra, hogy ne történjen nagyobb baleset. Ellenben reménykedünk, hogy üldözőinkkel fog. Ha ez bekövetkezik, nyert ügyünk van. A másik lehetőség a kicsi és szűk mellékutcákban való száguldozás. Itt is reménykedjünk, hogy valahol elveszítik a fonalat, és nem tudnak követni. Miután leráztuk a srácokat Paulie-t és Sam-et – akik mellesleg bajtársaink lesznek – vigyük vissza Don Salieri bárjához. Barátaink bemennek és egy borítékkal térnek vissza. A borítékban lévő rengeteg dohány indít el minket a Lost Haven-i maffia életének rögös útján.

2. Running man (futó ember)
    Nagyon egyszerű küldetés. Olyan embereket kell fuvaroznunk szerte a városban, akiknek nincs autójuk és tömegközlekedni is képtelenek. Itt megismerhetjük a várost, megtanulhatunk vezetni, kitanulhatjuk a kereszteződések rejtelmeit is. A küldetés utolsó részében Morello embereivel találjuk szembe magunkat. Salieri bárjába kell menekülni előlük, amit utunk során zöld nyilak jeleznek, de okosabb, ha térképet használunk. Miután célba értünk megejthetjük első személyes beszélgetésünket, magával Don Salierivel, aki mostantól főnökünk és biztosítja anyagi ellátmányunkat.

3. Molotov-party
    Miután megismertük főnökünket és megtudtuk, hogy éppen egy háború kellős közepébe csöppentünk bele, amit már hosszú ideje a Morello-családdal folytat, máris megkapjuk tőle első küldetésünket, miszerint a Morello bárjának udvarában álló három guruló csodát kell porrá zúznunk. Kapunk hozzá egy baseball ütőt J és egy molotov-koktélt, valamint két olyan dolgot, ami nagyon nem hiányzik a nyakunkra, mivel mi vállaljuk értük a felelősséget: Sam-et és Pauliet. A felelősség-vállaláson azt értem, ha nekik fakereszt, akkor buktuk a küldetést. Zavaró tényező még, hogy a két úriember nagy harci kedvvel van megáldva, és amint ellenséget látnak nem törődve a náluk és az ellenségnél lévő fegyverrel, rájuk törnek. Ennek legtöbbször – ha nem viselkedünk testőr módjára – mi isszuk meg a levét.  Ez sok küldetésben lesz még így, néha nagyon zavaró tényezők tudnak lenni. Na ennyit társainkról. Tehát mikor odaérünk a bár előtti parkolóba, szálljunk ki az autóból és a kapun belépve vágjunk oda egy molotovot az egyik kocsi alá. Ezután gyorsan vissza a kocsihoz. Beszállás után hajtsunk ki az útra és várjuk meg, amíg Morello emberei kiszállingóznak a nagykapun.
Ezután akit érünk, üssünk el az utolsó darabig. Nehezítő tényező, hogy embereink képesek elugrani az autó elől. Ha mindezzel megvagyunk, menjünk vissza az udvarba, és a baseball-ütővel verjük szét a többi autócsodát. Ezzel befejeztük az első nehezebb küldetést.

4. Ordinary routine (hétköznapi rutin)
    Salieri bárjában megtudjuk, hogy jelentős bevételének nagy része védelmi pénzből származik. Ezt havonta szedeti, és most minket küld el, hogy szám szerint 3 helyszínről szedjük be a „proteksön máni”-t. Az eligazítás után autóba ülünk, természetesen velük tart Paulie és Sam is és elindulunk. Az első helyszínünk egy kis üzlet Central Island-en, a második egy nagyobb bolt Hoboken-ben. Ezek után a város határain kívül lévő Clark’s Motel-be kell mennünk. Itt kezdődnek az izgalmak, ugyanis Clark súlyos pénzhiánnyal küszködik, és inkább az erőszakot választja fizetés helyett. Sam bemegy a táskáért. Eltelik 1 perc… 3 perc… 5 perc… és akkor már mi is érezzük, hogy valami nincs rendben. Kiszállunk az autóból és a sárga Lasitter felé elindulunk a hátsó udvarba, mindössze egy Colt-tal felszerelkezve. Itt találkozunk egy kutyának látszó állattal, amit egy fegyvernek látszó tárggyal gyorsan hidegre is teszünk. Most pedig be kéne jutni az épületbe. Minden ajtó zárva. Ki gondolta volna? De mindenre van megoldás. A hátsó udvarban egy asztalt találunk, rajta dobozokkal. Ezeken kéne valahogy felverekednünk magunkat. Amint ez sikerült az erkélyajtón bejutunk az épületbe. Az első áldozatunk éppen a rögtön jobbra található WC feliratú tábla mögött végzi a dolgát. Rátörjük az ajtót és elteszzük láb alól. Ezután rögtön megfordulunk és bemegyünk az első ajtón jobbra. Az ágyon találunk egy Thomson-t 50 tölténnyel. Ez éppen elég a hamarosan megjelenő 3 ember ledarálására. Kapkodjuk fel fegyvereiket, majd, ha esetleg életünk 40 alá csökkenne előre haladva, majd jobbra befordulva egy kis folyosón ugyancsak jobbra találunk egy ajtót. Menjünk be, mindjárt szembe van egy másik fehér ajtó, ezt is nyissuk ki. Ott lesz egy gyógyszeres doboz a falon, amin visszaad 20 életpontot. Most jön a neheze. Miután lementünk a lépcsőn egy bárhelység előtt találjuk magunkat, ahová életveszélyes bemenni. Mindössze 3-4 fegyveres tartózkodik benn. Itt jön a játéknak egy nagyon fontos alappillére: beállunk az ajtófélfa mögé, úgy, hogy az emberek ne lássanak. A lényeg, hogy megvárjuk, míg az ellennek kifogy a lőszere. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy nagyon rövid időközökre megmutatjuk magunkat az ajtóban, majd visszavonulunk a fedezékbe. Ezt addig játsszuk, amíg az ember rájön, hogy nincs mit durrogtatni, feláll és kijön verekedni a puszta kezével. Mi pedig szépen lepuffantjuk. Ha valamennyi embert elintéztünk, menjünk be a biliárdasztalok mögötti ajtón. Itt fog feküdni Sam. Mikor már éppen elkezdenénk foglalkozni vele, egy nagy darab ember megütögeti a vállunkat és ad egy akkora pofást, hogy csillagokat látunk tőle. Őt is fegyverrel kell elintéznünk. Ezután egy érdekes szituációban találkozunk Clark-kal, ugyanis nála van a pénzes táska. De mi mindig tudjuk mi a dolgunk. Sérült bajtársunkat bevonszoljuk az autóba, és a sárga Lasitter üldözésébe kezdünk. Egy viszonylag tiszta útrészen halad, tehát nem kell félni a balesetektől. Az alagútba érve – lehet előtte, vagy utána is, de itt a legbiztosabb – szorítsuk a falhoz a sárga autót és álljunk keresztbe az úton. Szedjük ki az ürgét a kocsiból, nyírjuk ki, vegyük el a táskát. Ezzel túl is jutottunk a 4. küldetésen.

5. Fairplay (szabad játék)
    Miután visszatértünk a bárba Salieri közli velünk, hogy nagy összegű fogadást kötött egy autóversenyen egy olyan versenyzőre, aki biztos befutó. Ennek a versenyzőnek a személyében saját magunkat tisztelhetjük. Egyúttal kiadja a feladatot az előkészületekre. Ralphy-val való beszélgetésünk során kiderül a feladat lényege is: el kell mennünk a versenypályán lévő garázssorba. Az ott lévő versenyautót meghatározott időre és sérülés nélkül kell elvinnünk Lucas Bertone-hoz, aki kipofozza és „megszereli” egy kicsit. A versenyen egy versenyző ott ragad majd a rajtrácson. Nem tudni miért.
Majd ugyanide kell sértetlenül visszaszállítanunk. Ennyiből állt ez a küldetés. Egy picit, mintha túl egyszerű lett volna. De most jön csak a fekete leves…

6. Fairplay (szabad játék)
    Miután Luigi a pultos elmondja, hogy már mindenki kint van a pályán, és mi pedig el vagyunk késve, csak nézünk egy nagyot, autóba ülünk és ott is vagyunk a garázsoknál. Az úton még mindig azon gondolkozunk, hogy a „vezetőség” tényleg komolyan gondolja-e, hogy ma itt versenyeznünk kell? Végső kétségbeesésünkben megpróbáljuk elsütni utolsó esélyünket: beszélni Frank-kel, hogy azért mégse nekünk kelljen volán mögé ülni. Mire ő közli velünk, hogy nemcsak volán mögé kell ülni, meg is kell nyernünk a versenyt. A következő pillanatban már a rajtrácson találjuk magunkat. Innentől csak tanácsaim vannak: használjuk a manuális váltót, inkább lassabban vezessünk, és őrizzük meg a nyugalmunkat. Ha egyszer megszerezzük az első helyet, és nem vétünk nagy hibát, akkor megnyertük a versenyt. Ezután már csak fogadni kell a gratulációkat, kiosztani egy pár autogramot. Ezután rögtön Salieri-nél találjuk magunkat, jobban mondva kint a parkolóban, ahonnan Bertone-hoz kell mennünk. Ő is gratulál nekünk a győzelemért, majd bemutat nekünk egy autót, amit mintha egyszer már láttunk volna. Egy Lasitter-ről van szó. Megmutatja, hogyan kell feltörni és beindítani, persze kulcs nélkül. Ezután már csak el kell mennünk a városházára és alkalmazni az eddig tanultakat, és az autót visszavinni Salieri-hez. Innentől bármikor, amikor a játék felkínálja Bertone meglátogatását, mindig éljünk a lehetőséggel, mert értékes dolgokkal lehetünk gazdagabbak. Az autót, amit megszereztünk természetesen bármikor használhatjuk.

7. Better get used to it (Jobb lesz, ha hozzászoksz)
    Kivételesen ezt a feladatot Luigi-tól kapjuk. Haza kell kísérnünk Sarah-t a lányát. Emellett még meg is kell védenünk a randalírozó punkok támadásától. Mindössze egy boxer nevű fegyverünk van. Indulás után nem sokkal máris feltűnik az első adag. Ezeket még könnyű elintéznünk, mert egy pár ütés után elfutnak. A következő csapat csak két emberből áll az egyiknél baseball-ütő van. Ez kell nekünk. Ha megvan a fegyver, már nem lehet gond. Miután hazakísértük a lányt különös történéseknek lehetünk szemtanúi. Hősünk egy pár másodpercen belül már elfoglalta helyét és felvette a gyereknemzéshez szükséges pozíciót újdonsült barátnője ágyában. Az eredmény nem marad el. Pár küldetéssel később kapjuk a hírt, hogy Sarah-nak gyereke született. A játék vége felé hősünk szavaiból az is kivehető, hogy időközben feleségül is vettük a lányt.
    Visszatérve Salieri-hez elmondjuk, hogy mi történt Sarah-val és, hogy a punk bandák tábort ütöttek a területünkön. Paulie-val az oldalunkon felmegyünk Vincenzo-hoz fegyverért. Kapunk egy Colt-ot és egy baseball-ütőt. Autóba ülünk, és meglátogatjuk Big Biff-et Chinatown-ban. Ő elmondja, hogy a régi szerviz állomáson van a punkok központja. Így hát következő utunk oda fog vezetni. Miután bejutottunk az első embert baseball-ütővel elintézzük. A következő mozzanatok általában be szoktak jönni: Paulie-t hátrahagyva, nem törődve a támadó ellennel felmegyünk a lépcsőn. Végigfutunk a rácson, leugrunk róla és a kisház mögé húzódunk. Itt már szabad lőfegyvert használni, előbb nem. A ház mögül lelőjük az elénk kerülő néhány embert, pisztolyaikat felszedjük. Megfordulunk, és a falhoz simulva elmegyünk annak végéig. A sarkon lévő embert akkor lőjük le, ha elfordul, vagy újratölti a fegyverét. Ezután a hordók mögött lévő kékruhás emberkét is ugyanilyen módszerrel végezzük ki. Tovább haladva, ha figyelmesek vagyunk, egy piros ház tetején is észreveszünk egy emberkét. Ő nem lát minket, de mi látjuk őt. Használjuk ezt ki. Ezután maradt még két képviselője a bandánk, ők autóval menekülnek. Üljünk mi is autóba – ha minden igaz már Paulie is megérkezett – és kezdjük el üldözni őket. Ha el tudjuk érni, hogy nekimenjenek néhány kemény dolognak (villanyoszlop, fal) akkor megnyertük a küldetést.
8. The Whore (A szajha)
    Frank-től megtudjuk, hogy a legutóbbi verekedés során, - amikor Sarah-t kellett megvédenünk – nem tettünk el mindenkit láb alól. Pechünkre a túlélő pont a főtanácsadó fia volt, és most ment az apjához panaszkodni. Salieri-nek is fáj rá a foga, mert egyrészt Morello besúgója, másrészt ő a Corleone-hotel igazgatója. Ez a hotel régebben nagy összegű kölcsönt vett fel Salieri-től és többszöri figyelmeztetésre sem adta vissza. Ezért jutott nekünk a feladat: intézzük el a srácot a hoteljével együtt. Az egyik szobában lakik egy hölgy. Őt is ki kéne végezni, mert Morello informátora El is megyünk Downtown-ba. A Falconer-t is megtanuljuk feltörni időközben. Egy Colt-tal és egy időzített bombával felszerelkezve megyünk be a hotelbe. A legjobb hely, ahonnan a vezetőt és az odarohanó testőröket ki tudjuk végezni: a bejárattól az első folyosón balra lévő fekete bőrkanapé előtt van. Ide álljunk be. Eddig a pisztolyt nem szabadott előhúzni, most viszont szükség lesz rá. Adjunk le egy lövést. Amikor egy fehér ruhás kétségbeesett emberke határozott futó léptekkel rohan ki a tőlünk balra lévő helységből, lőjük le. Ő volt az igazgató. A folyosó végén a fegyverükkel játszadozó három embert is tegyük jégre, valamint az ebédlőből kirontó tengerészruhában lévő srácot. Minden fegyvert vegyünk fel, szükségünk lesz rá. A következő lépés az lesz, hogy bemegyünk a recepcióra, – a lépcső mögött van – elvesszük a kulcsokat az igazgató irodájához, és ha kell egy kis gyógyszert is magunkhoz veszünk. (max. 30). Felfelé menet a lépcsőn 4-5 emberrel találkozunk őket shotgunnal intézzük el. A 2. vagy a 3. emeleten az egyik szobában lesz a lány, akit keresünk. De mint azt már előbb megtapasztaltuk, emberünk nem bántja a nőket, ölni pedig csak akkor öl, ha nagyon muszáj. A legfelső emeleten találjuk az igazgatói irodát. Itt viszont nagyon vigyázzunk, mert bent a szobában van még egy ember. Pisztolytöltés közben kell lelőni. Ezután odamegyünk az asztalhoz, összeszedjük a papírokat, időzítjük a bombát és a folyosón végigrohanva kivetjük magunkat az ablakon. Ez eddig nem is volt olyan nehéz.
    A rendőrség eddigre természetesen már kiszállt a helyszínre. Őket is likvidálni kéne valahogy. Álljunk háttal a kitört ablaknak és menjünk előre. Jobbra lesz egy párkányszerű alumíniumlemez, ide lépjünk fel. A lépcsők alatt már ott várakoznak a zsaruk. Fogyasszuk ki a fegyvereiket, várjuk meg míg feljönnek, és shotgunnal intézzük el őket. Ezután menjünk fel a lépcső tetejére. Ott találunk egy kis házféleséget. Menjünk be az ajtón, fel a lépcsőn, ki az ajtón. Ott egy, vagy két párkányon felmászva egy másik párkányon találjuk magunkat. Innen kell átugrani a szemközti ház tetejére. Miután ez megvan, menjünk előre addig, amíg messze a távolban egy távcsöves puskával figyelő rendőrarcot nem látunk. Guggoljunk le a párkány mögé, és mikor nem figyel ide pumpáljunk bele egy kis ólmot. Tegyük ezt az ajtón előbújó többi zsaruval is, ügyelve arra, hogy ne vegyenek észre. Colt-ot, Magnum-ot, vagy S&W-t használjunk. Nagyon figyeljünk a háztetőn bujkáló rendőrökre, mert nagyon veszélyesek lehetnek. Ha őket is letudtuk, menjünk előre addig, amíg egy állványrendszerre nem bukkanunk. Itt csodálkozva, tapasztaljuk hősünk kreativitását, ugyanis fog egy létrát átfekteti a szomszédos épületre, és óvatosan átmászik rajta. Itt vége a küldetésnek, de a következő ennek láncszerű folytatása.
    Ugyanis hősünknek éppen egy olyan templomba sikerült becsöppennie, ahol éppen temetés folyik. Nem is akárkinek a temetése. Az áldozat Billy, akit Sarah védelme érdekében halálra vertünk. (A toronyban egyébként a lépcső előtt van egy gyógyszeres doboz, ha kell, vegyük igénybe.) A „gyászoló” hozzátartozók – fegyverrel felszerelkezve L - természetesen felismernek minket. Tehát amilyen gyorsan csak lehet, rohanjunk be az oltár mögé, kapjuk elő a shotgunt és várjuk a harcos kedvű embereket. Amennyiben nem jönnek, vagy már végeztünk velük, kezdjük el hergelni az egyik jobb oldali oszlopmagaslaton álló emberkét. Várjuk meg míg elfogy a muníciója, majd sprinteljünk fel az emelvényre és nyírjuk ki. A szegély mögé leguggolva mindent átlátunk.
Van egy ember – szemben velünk, fenn az orgonánál, gépfegyverrel felszerelkezve – aki azonban minket is lát. Őt szedjük le először, majd utána a földi manusokat. Kettő van az ülések között, egy, pedig az egyik oszlop mögött. Ezután 4-5 pump-action shotgunnal felszerelt fickó jön be a nagyajtón. Ez már egy kicsit nyűgösebb kérdés, de az emelvényről a megfelelő pillanatban a megfelelő fegyverrel – maradjuk a fentebb felsorolt fegyvereknél – simán el lehet intézni őket. Vigyázzunk, amikor jövünk le az emelvényről, mert egy Colt-os fickó fog ránk várni, és ha nem vagyunk óvatosan olyan simán hasba lő, mint annak a rendje. Ha megoldottuk a problémákat, előbújva rejtekhelyünkről a tisztelendő atyával találkozunk, aki elpanaszolja, hogy mekkora kárt csináltunk itt neki. Kezébe nyomunk pár száz dollárt – a lelke mélyén, ugyan már tervezgeti, hová fog menni nyaralni, de mivel nem akar bunkónak és pénzéhes embernek látszani, csak vonakodva fogadja el. Mindezek után vidáman kisétálunk Isten Házából, vidámságunk azonban hamar félelembe fordul át, ugyanis amint kiérünk a templomból, egy gyönyörű bilincs emblémát látunk a fejünk felett, egy piros csíkkal díszítve ami alá az van írva, hogy: WANTED. Felfogjuk a helyzet súlyosságát, bepattanunk a halottas kocsiba, és Don Salieri biztos védelme alá menekülünk.

9. Trip to the courtry (Utazás vidékre)
    Frank értesül róla, hogy megérkezett a megrendelt Kanadai Whisky szállítmány. Az árut egy vidéki farmon rakták le. Ide kell nekünk eljönni érte, Előtte viszont találkoznunk kell Paulie-val Hoboken-ben Salieri raktárainál. Ide valószínűleg egy új Bolt V8-as autóval jövünk, amit Ralphy-tól kapunk Két teherautóval megyünk a farmra. Amint megérkezünk a farmara, az első gyanús jel az, hogy a kamion nincs a megbeszélt helyen a cuccal együtt. Fel kell derítenünk, hogy mi történt Sam-mel – tudniillik, ő már előbb itt volt, hogy rendezze a papírmunkát – és a sofőrrel. Azt a teherautót kell megtalálnunk, amiben a szállítmány van. Ezt a farm leghátsó sarkában találjuk, ám amint közelebb megyünk, látjuk, hogy a sofőrt megölték és, mint később megtudjuk, Sam-et a piros szénapajta legfelső emeletén tartják fogva. Amint felfedeztük a halott sofőrt, gyorsan menjünk be a teherautó mögötti házba, azon belül is a leghátsó szénabálák mögé és itt várjuk – egy shotgunnal a kezünkbe – az arra jövő embereket. Ha velük végeztünk, menjünk át a két nagyobb házba és koncentráljunk az ajtó mögött lévő és a felső emeleten lévő emberekre. A szomszédos házban lesz egy gyógyszeres doboz (30). Ha ezzel kész vagyunk, menjünk vissza Paulie-hoz és jelentsük neki a helyzetet. Erre ő azt mondja, hogy szerezzünk egy pajszert és szabadítsuk ki Sam-et a pajtából. A pajszert az utunkba eső emberek valamelyikénél fogjuk megtalálni. Amint Paulie feltörte az ajtót az alsó szinten lévő 3 embert végezzük ki. A lépcsőn óvatosan, hátrafelé lépdelve menjünk fel, mert pont felettünk van egy ember, őt egyúttal ki is nyírhatjuk. A lépcsővel szemben van egy gyógyszeres doboz (30). Itt van még egy ember, róla is gondoskodjunk. A legfelső szinten megtaláljuk Sam-et. Paulie azt mondja, hogy gyorsan elmegy a cuccért és a teherautóért, ehelyett 4 rendőrrel és vagy 3 fegyveressel tér vissza. Menjünk le a legalsó szintre, álljunk be az ajtó mögé, és itt várjuk a madárkákat. Amint beröpülnek az ajtón, lőjük hátba őket. Ezután menjünk ki Paulie-nak segíteni és mikor mindenkit hidegre tettünk, elindulhatunk haza, jobban mondva Sam-et elvisszük az orvoshoz. Ám ez nem lesz egyszerű. Amint kiérünk a farmról egy autó ered a nyomunkba, amit nekünk egy Thomson-nal kel porrá lőni. Igyekezzünk a motortérre és a szélvédőre lőni. Ha sikerül felrobbantani az autót, egyrészt rengeteg életünkbe kerül, másrészt jön a következő, amit már nem ilyen könnyű elintézni. Lőjünk az említett helyekre, egyszer majd úgyis feladják. Ha sikerül épségbe beérnünk a városba, megnyertük a dolgot. Amennyiben ezután még Bertone-t is meglátogatjuk, kapunk egy Ulver Airstream-et, ha figyelmeztetjük egyik barátját, hogy a zsaruk úton vannak a háza felé. A kocsi egyébkén Oakwood-ban van egy garázs előtt.


10. Omerta
    Frank átáll Morello oldalára és lenyúlja Salieri számlakönyveit. Salieri vérbosszút forral ellene, és nekünk jut a feladat, hogy visszaszerezzük a könyveket és kinyírjuk Frank-et. Mivel nem tudjuk, hogy hol rejtőzik, és hol tartogatja a könyveket, megkérdezzük Morello tanácsosait. Mivel egyik sem akar beszélni, egy kis ütögetés segít majd rajtuk, de vigyázzunk, hagyjuk őket életben. Az első ember Chinatown-ban található, ő még a pofonok ellenére is egy másik emberhez irányít minket. Őt a híd alatt találjuk, egy kicsit meg kell ütögetni az arcát, és elmondja, hogy Frank éppen most készülődik a repülőtérre, hogy elutazzon Európába. Oakwood-ba irányít minket, ahol Frank már száll be a páncélozott autóba, hogy kijusson a reptérre. Fogjunk egy sárga Lasitter-t és menjünk utánuk. Nem gond, ha útközben elveszítjük a fonalat, csak menjünk egyből a repülőtérre. Amint odaérünk, Frank és testőrei beszáguldanak a váróba. Álljunk meg az ajtóban, és óvatosan kezdjünk el irtani. Egy ember van a pult mögött, egy a velünk szemben lévő oszlop mögött. Ha velük végeztünk, rohanjunk be és guggoljunk le a fotelek mögé. Amikor tudjuk, szedjük le a baloldalon lévő két embert. Ekkor Frank kirohan a pult mögül, és géppuskás testőrei kíséretében elrohan a hangárak felé. Miután kiérünk az épületből, kerüljük el nagy ívben a Thomson-os emberkét, és az egyik repülőgép mögül lőjük le. Kezdjünk el futni a teherautó felé, az majd lassan megindul felénk, hagyjuk, hogy az ürge kiszálljon belőle, majd tegyük őt is jégre. Szálljuk be a teherautóba és száguldjunk be az 1-es hangárba. A baloldalon lévő konténerek mögött van Frank és az emberei. Mikor kiugrasztottuk a nyulakat a bokorból, üssünk el annyi testőrt amennyit tudunk, de Frank-re nagyon vigyázzunk, ugyanis amíg nem beszél nem nyírhatjuk ki. Mikor végeztünk az emberekkel, vegyük fel a Thomson-tárakat, és induljunk el a hátsó parkoló felé. Itt is ugyancsak az autót kell használni. Ha mindenkiről gondoskodtunk, menjünk oda Frank-hez és szedjük ki belőle, hogy hova rakta a könyveket. Miután elmondja, hogy a Nemzeti Bankban vannak, odabilincseljük az oszlophoz. Frank megkér minket, hogy keressük meg a családját, és mivel ismeri a Don szándékait, kéri, hogy ne öljük meg. Mivel nem szeretjük a kivégzéseket, így is teszünk. Ez az első dolog, ami a játék végén a csapat széteséséhez fog vezetni. Frank feleségét és gyermekét a Flying-school feliratú épületben találjuk, majd Frank-et is odaengedjük. Kicsit kezd a srác elpofátlanodni, ugyanis még arra is megkér, hogy hozzuk ide a repülőjegyét a váróból. Miután ezt megtettük, emberünk megígéri, hogy ezt még egyszer meghálálja, és vidáman elrepül Európába. Ha még Bertone-t is meglátogatjuk, akkor egy nagydarab ember megleckéztetése fejében egy Thor 810-el gazdagíthatjuk garázsunkat.

11. Visiting rich people (Gazdag embereknél jártam)
    Mr. Prosecutor – ahogy Salieri nevezi mostani célpontunkat – igen sok vizet zavart az elmúlt időben. Bizonyítékai és tanúi vannak ellenünk. Ezeket a bizonyítékokat kell eltulajdonítani, amit a széfjében őriz. Ez a széf Oakhill-i villájában leledzik, amit emberünk akkor sem hagy védelem nélkül, amikor színházba megy. Ugyanis a villát shotgunnal felszerelt biztonsági szolgálat őrzi. Kapunk segítséget egy széfszakértő Salvatore személyében. Érte Hoboken-be kell elmenni, utána indulhatunk a villába. Miután Salvatore feltörte az ajtót menjünk egyenesen a szobor mögé és marasztaljuk ott. Addig mi elmegyünk és leütjük a sövény körül cirkáló őrt, és fegyverét elvesszük. Van még egy ember, aki zavarhat, ő a medencével szembeni erkélyen mászkál, de valamikor lejön a lépcsőn és az erkély előtt sétálgat. Amikor nekünk hátat fordít, akkor támadunk, és az ő fegyverét is elvesszük. Visszamegyünk Salvatore-ért, és bemegyünk a házba. A házvezető „nőt” igyekezzünk hang nélkül eltenni láb alól. Ha ez nem megy, akkor egyből kiabál őrségért, már csak bosszúból csináljuk ki. Az őrség meg is érkezik. Álljunk egy nyitott ajtó mögé és várjunk. Ahányan jönnek, annyit tegyünk hidegre. Az ügyész szobája az emeleten található. Ide úgy jutunk fel legkönnyebben, hogy az ebédlőtől jobbra található konyha ajtaján kimegyünk, majd a folyósón ismét jobbra fordulunk.
Az ajtón belépve felmegyünk a lépcsőn, és innen már csak egyenesen kell menni. Salvatore elkezd dolgozni a széfen, miközben a háziak hazaérnek. Ha nagy nehezen felpakolta a cuccot elindulhatunk a kapu felé. Itt jut eszébe a szerencsétlennek, hogy az ügyész dokumentumait otthagytuk a széfben. Miután ezek is megvannak, már csak haza kell fuvaroznunk Salvatore-t, nekünk pedig visszamenni Salieri-hez.

12. The Great Deal! (A nagy üzlet)
    Paulie, mint a bárban el is mondja a minap megismerkedett egy jó fej sráccal. Emberünket William Gates-nek hívják, és Kentucky-ból jött. Tudjuk, ugye, hogy itt főzik a legjobb házi whisky-ket. Paulie már rendelt is egy szállítmányt tőle, amit egy parkolóházban vennénk át. Paulie-val és Sam-mel az oldalunkon el is megyünk a megbeszélt helyre és – ahogy ez szokott lenni – whisky helyett golyózáport kapunk a nyakunkba. A parkolóház 6 szintből áll és mi a legfelső szinten vagyunk induláskor itt egészen könnyű dolog ledarálni az ellent. A taktika az, hogy beguggoljuk magunkat az autók mögé és nyomulunk előre. Az 5. szinten lévő két embert sem nagy dolog kivégezni. A rács mögött van egy gyógyszeres doboz (50). Innentől megváltozik a terv, mindhárman autóba ülünk – amennyiben két társunk nem vesz észre ellenséget és nem rohan el a saját kivégzésére – és a többi szinten autóval dolgozunk. Mindenkit elütünk, akit csak látunk. Az 1. szint lejárata két másik kocsival van eltorlaszolva, ezt is megpróbálhatjuk áttörni, de az egyik alsó embernél van két molotov-koktél, amivel könnyen elintézhet minket. Így hát szálljunk ki az autóból és kezdjünk el irtani. Először is lőjük szét – ha eddig még nem történt volna meg – a torlaszt, majd így próbáljunk meg lent is a bujkálós taktikával előrenyomulni. Ha mindenkit likvidáltunk, akkor már csak a kamionért kell visszamennünk és túlélnünk egy autós üldözést a városban.

13. Bon Appétit! (Jó étvágyat!)
    Salieri ma délben egy szicíliai jó barátjánál Pepe-nél szeretne ebédelni. De mivel a legénységéből csak mi vagyunk egészségesek, nekünk kell elfuvaroznunk őt oda. Indulásnál a főnök megkérdezi, hogy van-e nálunk fegyver. Ez előrevetít bizonyos dolgokat, például azt, hogy itt nem csak egy sima ebédről lesz szó. Amint odaérünk, ez be is igazolódik. Morello emberei körülveszik a bárt, és ki akarják nyírni Salieri-t. Kettőnél azért egy kicsit többen vannak, de nekünk úgy is sikerülni fog, ha elég gyorsak vagyunk. Szaladjunk ki az asztal mögül a hátsó ajtó felé. Amint kiértünk az udvarba, az utcára vezető sikátor végén álló géppuskás embert nyírjuk ki. Vegyük el fegyverét és menjünk vissza az udvarba. Álljunk meg a sikátor belső végén és várjunk, amíg ki nem nyílik a velünk szemben lévő barna ajtó előtt, és várjuk meg amíg ebben az ajtóban shotgun-os és Thomson-os emberek tűnnek fel. Tegyük azt, amit ilyenkor tenni kell. Ha készen vagyunk, az ajtó mögötti lépcsőkön felmászva fésüljünk át minden emeletet és tüntessük el az ott tartózkodókat. Ha még nem lenne vége a feladatnak, menjünk vissza az ebédlőbe és segítsünk Salieri-nek elrakni a maradékot. Ezután el kell mennünk ennek az egész támadásnak a szellemi alkotójához, Carlo-hoz, aki egyébként mostanáig Salieri egyik testőre volt. Amint felérünk a lakásra, a srác már érzi, hogy gáz van, ezért az ablakon és a tűzlépcsőn menekül. Mire mi is leérünk a lépcsőn, ő már az egyik hátsó konténer mögött fog bujkálni, de egy shotgun bőven elég neki. Utána még három haverjával, - két baseball-ütős, egy Magnum-os – is el kell számolnunk, majd hazavinni Salieri-t és készen is vagyunk.

14. Happy Birthday (Boldog születésnapot!)
    A napokban egyre több politikus és híres közéleti személyiség válik Morello bandájának tagjává, ráadásul velük az oldalán Morello bácsi háborút hirdetett ellenünk. A következő 4 küldetés ennek a jegyében fog zajlani.
Első részben a városi főtanácsost kell likvidálnunk a seregből. Szerencsénkre megtudjuk, hogy ma van a születésnapja és ezt egy - a még kikötőben horgonyzó – gőzhajón szeretné megünnepelni. Nekünk is fel kell valahogy jutni a hajóra. A gond csupán az, hogy mindössze a puszta öklünkben és egy darab mezei alumíniumvödörben bízhatunk, mint fegyver. A hajóra viszont ilyen elegáns cuccban nem engednek fel. Amint odaérünk a kikötőbe, menjünk a tenger felé, és a házsoron keressünk egy olyat, aminek nyitva az ajtaja. Itt menjünk be, aztán ismét jobbra egy lépcsőn le a tengerészek öltözőjébe. Itt magunkra veszünk egy fehér matrózruhát – a készítők itt is nagyon figyelmesek voltak, ugyanis feketébe borították azt a valóban nagyon intim rész, amikor hősünk, gondolataim szerint alsógatyában magára vesz egy tengerészruhát. Ezután induljunk el a móló felé, ahol az őr megmotoz, majd felenged a hajóra. A hajón egyből menjünk hátul lévő WC-k valamelyikébe, ahol megtaláljuk brutális gyilkolásra képes fegyverünket – a vödröt. A dolog lényege, hogy a tanácsos úr elég sokat várat magára és ez idő alatt semmi erőszakot nem szabad tanúsítanunk a hajón. Ellenben ez alatt az idő alatt megtervezhetjük a menekülési útvonalat. A srácot a beszéde közben kell megverni. A menekülés legegyszerűbb módja, hogy lemegyünk a legalsó szintre, és a hajó orrához közeli részen keresünk egy kis ajtót. Itt fog minket várni Vincenzo egy motorcsónakkal majd hazavisz.

15. You lucky bastard! (Mázlista görény!)
    Ez a küldetés a leghosszabb, és legnehezebb dolgok közé tartozik. Végső célunk kinyírni Sergio Morello Jr.-t, aki a Morello család anyagi ügyeit irányítja, valamint vezetője az import-export kikötőnek, ahol mindennap több százmilliós üzleteket csinál, aminek a fele Morello-ék zsebébe vándorol. Tehát a lényeg az, ha ő meghal, pár hónapon belül anyagilag összeomlik a Morello-család és onnantól már nincs sok dolgunk. Csakhogy ez a srác már annyira előrehaladott állapotban van, hogy Fortunához is benyalta magát. Ebből következik, hogy rengeteg dolgunk lesz vele. Ismét kémjeinket kérjük meg, hogy szerezzenek róla egy kis információt. Az üzenet, hogy Sergio az Italian Garden Restaurantban ebédel. A terv pedig, hogy Paulie-val ketten elmegyünk, mi felhívjuk őt telefonon, Paulie pedig kintről figyel, és az adandó alkalommal, megrakodja ólommal. Csakhogy Sergio ma nincsen bent, a vezető ezért a helyettest kéri, hogy jöjjön a telefonhoz. Paulie gyönyörű munkát végzett. A srác ott fekszik a földön és a padló csupa vér. Ez a srác azonban nem Sergio. (1. kudarc) Jön a következő füles, hogy Morello kocsiját ma délután egy Oakwood-i haverja háza előtt látták, ahová rendszeresen jár kártyázni. Nosza rajta. Vincenzo-tól felpakoljuk az időzített bombát, és már robogunk is Oakwood-ba. Amint megérkezünk, látjuk, hogy a ház előtt áll egy fekete ruhás ember, aki valószínűleg a kocsit védi. Legyünk türelmesek, 1-2 perc múlva be fog menni a házba. Addig azonban ne keltsünk semmilyen feltűnést. Ha a srác bent van, szálljunk ki a kocsiból és helyezzük el a pokolgépet és nézzük végig emberünk pusztulását. Nagy megdöbbenésünkre azonban egy fiatal hölgy jön ki az ajtón és a kocsi felé tart. Mikor észbe kapunk, a kulcs már a zárban van a következő pillanatban, pedig sem a kulcs, sem a hölgy, sem az autó nincs sehol. (2. kudarc). Besúgóink jelentették, hogy Morello a Rainbow Garden-ben tanácskozik az embereivel. Egy sima kivégzést tervezünk, ezt már nem lehet elcseszni. Az adott helyen leparkolunk Paulie kiszáll, előveszi a Thomson-t és lő. Csak nincs neki mivel. Ugyanis elfelejtett a lelkem tárat cserélni ezért egy darab golyó sincs a fegyverben. A ellenség támadásba lendül, mi pedig menekülünk, addig, amíg szem elől nem tévesztenek minket.(3. kudarc) A Don most már elég dühös, ezért másokat is alkalmaz a munka elvégzésére. Három nagypofájú palira bízza a munkát. Morello éppen hazafelé tart és a vasúti síneken vezet át az útja. Embereink támadásba lendülnek. Az egyik „elfoglalja” a bakterházat, az öreget pedig megkötözi. A két másik, pedig egy autóban várakozik. Kisvártatva megjelenik Morello autója. A bakter zöld jelzést ad a hatalmas szerelvénynek, az átjáróban a jelzőcsengőt bekapcsolja, de a sorompót nem engedi le. Vajon miért?
A két embernek az autóban az lesz a dolga, hogy a vonat elé lökje Morello autóját. Ez meg is történik, csak Morello tapasztalt sofőrje az utolsó pillanatban elhúzza a kocsit a vonat elől. A két végrehajtót, pedig a vonat szépen kettévágja. Most jövünk mi. El kell kapnunk Morello-t és kinyírni, még mielőtt a kikötőbe érne. Ez gyakorlatilag lehetetlen, mert sokkal gyorsabb az autója, mint a mienk. Akinek ez mégis sikerülne, annak itt véget ér a küldetés és nem kell a most következő részt végigszenvednie. Mikor Morello beér a kikötőbe, egy időre eltűnik a szemünk elől. Mikor mi is odaérünk a kikötőbe, ha nincs kedvünk kommandózni, ne törődjünk az emberekkel, nem követnek. Pattanjunk az autóba és keressük meg Morello kocsiját. Ha figyelmesek vagyunk, az egyik kocsiszín bejárata előtt megtaláljuk. Morello is valószínűleg itt lesz. És itt jön az a rész, ahol nagyon sokatoknak problémája van. A probléma oka: hogyan kell kinyitni az ajtót. Ez nem egy egyszerű feladat. A kikötő hátsó részében keressünk az egyik vasúti vágányon álló tanker-vagont. Előtte van közvetlenül egy kar. Ez a váltót szabályozza, állítsuk át. Ezután menjünk a vagonhoz, és az első kereke alatti sarut vegyük ki. A kocsi elkezd gyorsulni, és egyenesen a kérdéses ajtó felé tart. Egy hatalmas robajjal becsapódik és benyomja az ajtót, de még nem teljesen. Itt kell még valami fontosat észrevenni, és akkor bent vagyunk. A vagon a becsapódás miatt megrongálódott, méghozzá annyira, hogy ki is lyukadt. Ez a lyuk éppen elég nagy ahhoz, hogy gyúlékony anyag csurogjon ki a tartályból. Emberünk ezt észreveszi, begyútja és volt ajtó, nincs ajtó. Az épületen belül elég kemény dolgok vannak. Az emberek nagyon jól rejtőzködnek, de attól függetlenül, ha ügyesek vagyunk, mindegyiket le lehet szedni. Utoljára Morello-ból préseljük ki a szárazanyagot, majd dolgunk végeztével autóba ülünk, és meglátogatjuk Bertone-t. Egy sérült barátját kell időre eljuttatni az orvoshoz, különben meghal. Ajánlatos egy sárga Lasitter-el érkezni Bertone-hoz, hogy utána rögtön azzal is tudjunk elmenni, mert magunkon kívül még két embert kell szállítanunk. Ha sikeresek vagyunk, kapunk egy Bruno Speedstert, ami már egy egész jó kocsinak mondható, ebből következik, lesz egy kis gond a megszerzéssel. A parkolóház előtti időszakos parkolóban találjuk. Lucas figyelmeztet, hogy a parkolóőr nem fogja kihívni a rendőröket. Egy átlagos földlakó itt arra gondol, hogy a srác megijed az arcunktól és elfut. Ám ha egy kicsit belegondolunk, ez azt is jelentheti, hogy nem A zsarukat fogja kihívni, hanem megpróbál ő maga elintézni minket. Hogy ezt megelőzzük, ahogy odaérünk, egyszer-kétszer menjünk át rajta és máris mienk az autó.

16 Créme de la Créme (A felső tízezer)
    Ebben a küldetésben a háború további folytatásaként, magától Morello-tól kell megszabadítanunk a világot. Salieri szerint Morello ma este színházba megy. Az előadásnak este 9-kor lesz vége. Ekkor nekünk már a színház bejáratánál kell várakoznunk és a tömegből kiszúrni Morello-t és lelőni. A küldetést egy Thor 810-el elég hatékonyan meg lehet csinálni. Nagy szerencsétlenségünkre azonban az előadásnak előbb van vége. Mikor odaérünk Morello meglát minket, és menekülni kezd a repülőtérre. El akar húzni ő is Európába. Szorosan legyünk a nyomában, de nem kell nagyon megerőltetnünk magunkat, mert úgy sem tudjuk elkapni. A reptéren azonban már mienk a pálya. Akarom mondani, mienk lenne, ha a kocsink nem romlana el rögtön a bejáratnál. Semmi sincs veszve. Szálljunk ki a kocsiból és kezdjünk el szaladni a hangár felé. Ekkor megjelenik egy piros kis csík a fejünk felett. Morello ugyanis már gurul a kifutópálya felé. Kezdjünk el rohanni a repülő után és célozzuk a motorjait, amíg a kis piros csík nullára nem csökken. Ez így egy kicsit nehéz. Van azonban nekünk két bajtársunk, akik közül az egyik ért az autókhoz. Sikerült is neki megjavítani a kocsit és a következő pillanatban már ott jönnek a hátunk mögött. Pattanjunk be az autóba és Paulie Thomson-jával célozzunk a repülő motorjaira. Így már sokkal könnyebb. A gépnek még sikerül elemelkednie, de az erdő felett megdől az egyik irányba, lezuhan, majd felrobban. Az összes utassal együtt. Ezután a srácokat vigyük vissza Salieri-hez, mi pedig menjünk el Bertone-hoz egy új autócsodáért.
Lucas összeveszett a rendőrséggel, ezért kitalált nekik egy kis fölös munkát. Az a feladatunk, hogy azt a kocsit, amit köröznek a zsaruk, tüntessük el úgy, hogy soha ne találják meg. Mikor beülünk az autóba máris ott a piros csík felettünk. Ezt a kocsit kell elvinni az Oakhill-i világítótoronyhoz és a tengerbe lökni. Ha a rendőrök eddig tudtak volna követni, bújjunk el a világítótorony mögé és onnan lőjük le őket. Ezután a körözött kocsit egy másik járgány segítségével lökjük a vízbe. Ha visszatértünk Lucas-hoz szokása szerint ad egy címet, ahol egy Celeste Marque 500-at kell találnunk. Ha nincs ott, a tulaj már elment vele, de nem baj, menet közben is meg lehet szerezni. Ha megvan, vigyük vissza Salieri-hez és máris kapjuk a következő feladatot.

17. Election Campaign (A választási kampány)
    Mint arra az előző küldetésekben fény derült, Morello maga mögé állította az összes befolyásos embert és politikust. Mivel Morello-t, fiát, és a főtanácsost már kinyírtuk, most az elnökön a sor. Salieri elmondja, hogy túl sok vizet zavar mostanában. Kémeink jelentik, hogy az elnök a következő választásokra való tekintettel kampánybeszédet tart a Central Island-tól nem messze lévő szigeten. Őt kell likvidálni, de: Salieri azt mondja, hogy a szigetre csupán egy kis híd vezet a szárazföldről. Ha tűzpárbajba keveredünk a testőrökkel, az elnök elmenekül. Ellenben a főnök, egy sokkal jobb ötlettel áll elő. Central Island északi sarkán van egy elhagyatott régi börtön, annak a tornyából kiválóan lehet látni a szigetet. A siker érdekében Vincenzo-tól kapunk egy katonai távcsöves puskát és egy Colt-ot a közelharchoz. Ralphy, pedig egy Wright Coupé-val ajándékoz meg minket. Elindulhatunk a térképen a kék X felé. Haladjunk el a börtön előtt, amíg egy nagy kék kaput nem találunk. Ide rakjuk le az autót, mert itt jövünk majd ki. Ezután keressünk egy kis utcát, ami az épület fala mentén vezet beljebb. Itt találunk egy munkás embert, aki azt mondja, hogy ide nem jöhetünk, mert ő itt most dolgozik. Ezzel inkább felhívja a figyelmet az előtte tátongó lyukra, ami alig várja, hogy a létráján lemásszunk. Tegyük ezt, ekkor egy alagútban találjuk magunkat, ahol egy másik létrát kéne találni, amin feljutunk a felszínre. Ha fent vagyunk, ismét egy szűk folyosót keressünk, ami a külső fal és a börtön fala közt fut. Ezen balra lesz egy barna ajtó, itt kell bemenni. Ha bent vagyunk, menjünk egyenesen, nyissuk ki a két rácsot és menjünk fel a lépcsőfordulóba. Vegyük elő a Colt-ot és szedjük le a fent mászkáló embert. Ezután a lépcső alján várjuk a többi hármat. Vegyük el a fegyvereket, fel a lépcsőn és egyenesen, amíg egy másik fa lépcsőhöz érünk. Ez az épület oldalán van. Rúgjuk be az ajtót, vegyük fel a shotgun-t és álljunk jó távol a külső ajtótól, hogy ki tudjuk nyírni a kifelé tartó embereket. Ezután menjünk vissza, de vigyázzunk a hordók mögött lévő emberrel. Eresszünk bele egy határozott tárat, és menjünk a következő ajtó felé. Az ajtó előtt forduljunk meg, és öljük meg a baseball-ütős srácot, majd szaladjunk be oda, ahonnan kijött. Itt várjuk a további két madárkát shotgunnal a kezünkben. Az egyiknél is shotgun van, ezt vegyük fel. Menjünk be az ajtón, jobbra végig a folyosón. A folyosó végén az ajtó mögött egy ketrecben is van egy ember, őt is intézzük el. Most jönnek a lépcsők. Az első fordulóban lévő embert az ismert taktikával fegyvertöltés közben lőjük le. Innen még látható a rács mögötti manus, őt egy Magnummal tegyük hidegre. Ha megyünk feljebb tőlünk függetlenül egy ember, a ráccsal együtt lezuhan. Egy gonddal kevesebb. Ezután még egy shotgun-os (Veszélyes!) és egy Colt-os fickónak kell ellátnunk a baját, és már fenn is vagyunk a toronyban. Nyissuk ki az ajtót és nézzünk bele a távcsőbe. Emberünk a pulpitusnál áll. A fegyver azonban nagyon labilis, ezért pontosan célozzunk be egy nagyobb felületet. Kb. 3 lövésre van időnk, ha nem sikerül, akkor elbuktuk a dolgot. Ha viszont sikerül, akkor már indulhatunk is visszafelé. Menjünk le teljesen a lépcső aljára. Az udvarban lőjük le a kutyákat, majd balra lesz a kék kapu, ahová álltunk az autóval. Lőjük le róla a lakatot, ha van kedvünk a két lövöldöző embert is leszedhetjük, ha nincs, akkor mehetünk Bertone-hoz.
Egy haverját kell elszállítanunk Works Quarters-ből, mert üldözik a rendőrök. Ezért az úti célunk ismét Oakhill, ahol egy fehér Lasitter Apolyon-nal lehetünk gazdagabbak.

18. Just for relaxation (Pihenésképpen)
    Salieri már régóta tervezgeti a kikötő kirablását, amit annak idején ifj. Morello vezetett. Azt mondja, hogy legalább minden héten luxuscikkek érkeznek. Ezen a héten egy minőségi szivarszállítmányról kapott egy fülest. Már a terve is megvan: amikor egy szállítmány megérkezik, felpakolják azt, egy teherautóra. Ez hordja szét a cuccot a városban. Nekünk egy ilyet kell elkötni, visszavinni a kikötőbe, felpakolni rá a szivart és elvinni a raktárba. Velünk tart Sam és Paulie is, Ralphy-tól kapunk egy Lasitter Fordor-t, Vincenzo-tól pedig egy baseball-ütőt és egy Colt-ot. Megbeszélünk a srácokkal egy találkozási pontot, ahová a cuccot kell majd vinni. Sam-et itt kirakjuk, hogy őrizze a helyet. Paulie-val, pedig a kikötő elé megyünk és várunk a teherautóra. Amint kijön, kezdjük el követni, majd amikor be akar fordulni egy szűk kis utcába, a sikátori kanyarban vágjuk el az útját. A sofőrt még a kocsiban nyírjuk ki és vegyük el a papírjait. Ezután pakoljuk le a teherautóról az összes dobozt. (A dobozokat jobb gombbal fogjuk meg, és H-val engedjük el. Javaslom H helyett az ENTER használatát.) miután a teherautó üres vigyük vissza a kikötőbe és mikor az őr beengedett, keressük meg a dobozokat. A kikötő bejáratától csak egyenesen kell menni, amíg balra meg nem látunk egy nyitott raktárt, amit egy kalapos ember őriz. A kocsival álljunk közvetlenül az épület előtt lévő járda elé. Szálljunk ki és menjünk oda az emberhez. Erre az jól leszid, hogy mit lézengünk mi itt, majd elmondja, hogy mit csináljunk, amíg ő elmegy valamit elintézni. Míg főnökünk távol van, addig kell nekünk viharos gyorsasággal felpakolnunk mind a 15 dobozt. A dobozokra egyébként rá van írva, hogy SCORCESE IMPORT-EXPORT. Ha megvagyunk, vigyük a teherautót a magbeszélt helyre. Kapunk egy kis társaságot az útra, ők egészen a megbeszélt helyig követnek minket. Mikor odaérünk, menjünk be a kapun, ugorjunk ki a teherautóból, szaladjunk be a sikátorba és szálljunk át a Lasitter-be amivel jöttünk, majd menjünk át az összes fegyveresen akit látunk. Ha ezek megvannak, Paulie-val vigyük el a cuccot a raktárba. Itt ellenőrizzük azt, de sajnos szivarok helyett csak gyémántokat találunk bennük, de nem baj.

19. Moonlighting (Másodállás)
    Paulie felhív minket a lakására és előadja ismét – mint tette azt az előző küldetésben – a bankrablás ötletét. Szerinte Salieri eleget fizet, csak neki még több kell. Nagy nehezen belemegyünk. Később rájövünk, hogy Paulie kihagyta Sam-et a buliból. Ez a második dolog, ami miatt szét fog esni a csapat. Vonatra szállunk és a bankban Paulie elmondja a tervet. Ezután hazamegy, mi pedig elmegyünk fegyverért. Fel van még sorolva Bertone meglátogatása is, de most az egyszer ne éljünk ezzel a lehetőséggel, mert a bankba kell mind a száz élet. Ha van fegyver, amit a parkolóval szembeni ajtón való kopogással tudunk megszerezni, akkor menjünk vissza Paulie-ért és kezdődhet az akció.  (GYK: Yellow Pete boltja Hoboken-ben kék X-el van jelölve). Amint beértünk a bankba mi rohanjunk be a folyosó végén lévő ajtón, álljunk meg, és várjuk meg, amíg egy őr lép ki a szemben lévő ajtón. Lőjük le. Ezután egy balra lévő szekrénysoron lesz egy kulcscsomó. Ezt is vegyük el. Ekkor menjünk ki az előtérbe, és a három ajtó közül menjünk be az OFFICES feliratún. A lépcső feletti karzaton lesz egy őr, tehát hátramenetben menjünk fel a lépcsőn, és amikor tudjuk, szedjük le az embert. Az ajtón belépve a folyosón, keresünk egy DIRECTOR feliratú ajtót. Itt találjuk a megrémült igazgatót. Nem kell beszélni vele, a könyvespolc melletti szekrényben találjuk a másik kulcscsomót. Ha megvan, menjünk le a lépcsőn és a harmadik ajtón belépve keressük a SAFE DESPOSIT ROOM feliratot. Le a lépcsőn, itt max 3 őrrel találkozhatunk. Addig körözünk a folyosón, amíg egyszerre két őrrel nem találkozunk, és fel nem fedezünk egy hatalmas páncélszekrényt.
Itt kell bemenni, összerámolni a lóvét és elhúzni jó messzire egy letartóztatási paranccsal a nyakunkban. Nevezetesen a Palermo Klub-ba. Itt kiszállunk a kocsiból, beszélünk Paulie-val a pénzről, majd mindenki hazamegy.

20. Death of Art (A művészet halála)
    Ebben a küldetésben nem biztos, hogy jók a részletek, mert már nem volt türelmem még egyszer végigcsinálni. Most következnek a játék legszomorúbb eseményei. Mint később kiderül, a vastagon szedett két ok miatt felbomlik a csapat egysége. Éppen Paulie lakására megyünk. Mikor felérünk, nyitva találjuk az ajtót. Paulie pedig holtan fekszik az előtérben. Nem sokkal később csörög a telefon. Körülnézünk, nehogy minket is kicsináljanak, majd óvatosan felvesszük a telefont. A vonal másik végén Sam azt mondja, hogy tudta, hogy ez be fog következni és ő figyelmeztetni akarta Paulie-t. Ezek után tudatja velünk, hogy nagy *arban vagyunk, és el kell hagynunk a város. Azt szeretné, hogy találkozzunk vele a Nemzeti Galériában, és elmondja a tervet a város elhagyására. Menjünk el Yellow Pete-hez fegyverért (ez már baljós előjel), majd hajtsunk a Galériába. Itt megrázó dolog történik. Sam cimborái körbevesznek minket, Sam pedig az emeletről szórja elénk a bankból lopott pénzt, és elmondja, hogy ő ölte meg Paulie-t és most rajtunk a sor. Ez mind a fentebb felsorolt okok miatt van, de Sam csak a Frank-ügyet emlegeti. Szerinte ez nagy hiba volt. Ezzel megkezdődik a végső nagy harc az egykori bajtársak között. Tehát: az alsó szinten két ember van. Álljunk be az oldalsó lépcső mellé, és rajtuk kívül még hárman jönnek harcolni. Thomsonnal daráljuk le mindet. Ezután a szemben lévő lépcsőn menjünk fel, de vigyázzunk, a lépcső bal oldalán lévő erkélyen néha áll egy ember shotgunnal, ő veszélyes lehet. Menjünk be az ajtón, aztán balra egy másik ajtón. Ebből a teremből nyílik egy másik terem, itt ketten vannak. Itt nem lehet kifogyasztani a lőszert, tehát simán ugorjunk elő az ajtó mögül és sorozzuk meg őket. Ha kimegyünk ebből a teremből, szemben a karzaton egy géppuskás lő ránk, de ahogy elbújunk - mondjuk az oszlop mögé – máris átjön erre az oldalra. Eresszünk bele néhány golyót, és tegyünk így az utána érkező két másikkal is. A lépcső alján lévő másikat töltés közben nyírjuk ki. A földről vegyük fel a Thomsont (200) és nagyon gyorsan rohanjunk át a nagyajtó előtt, mert gránátokat dobálnak ránk. Fel a lépcsőn, be az oszlop mögé és várjunk az iderohanó két emberre. A lépcső alján marad még egy, vele is végezzünk, majd fel a nagy lépcsőn. Itt nem törődve fegyverropogással, menjünk fel a bal oldali kis lépcsőn és likvidáljunk mindenkit a lépcső körül. Beljebb lesz még egy lépcső valahol körülötte egy gyógyszeres doboz. Ezt feltétlen vegyük fel, és a lépcsőn lévő  emberkét is nyírjuk ki. Ezután le a lépcsőn, át a folyosón, ahol gyilkoltunk az előbb. A kupolateremben két ember van. Miután őket likvidáltuk menjünk be azon az ajtón, ami felet egy lámpa világít. Menjünk végig a termeken, és az ismert taktikát alkalmazva nyírjunk ki mindenkit. Ügyeljünk rá, hogy a végjátékra legalább még 20 életünk maradjon. Ha készen vagyunk, menjünk fel azon a lépcsőn ami mellett a gyógyszeres doboz volt. Ha felértünk két ajtó van mellettünk. Az egyikben székek vannak. A másikba menjünk. Ha ez esetleg nem lenne nyitva, akkor valószínű, hogy nem nyírtunk ki mindenkit. Ilyenkor jó, ha elölről átnézünk minden termet, mert nagy bajunk nem lehet. A nagyteremben következik a finálé, ahol magával Sam-mel kell megmérkőzünk. Nagyon elemében van a srác, ugyanis a karzaton keringőzve soha nem érjük utol, mindig szemben találjuk magunkat vele és nagyon kevés számú lövéstől, már alulról szagolhatjuk az ibolyát. De itt is van megoldás. Rakjunk egy tele tárat a Thomsonba, kerüljünk szembe ellenfelünkkel, majd guggoljunk le a fal mögé úgy, hogy mondjuk a könyökünk, és a térdünk lógjon csak ki. Így a szerencsétlen azt hiszi, hogy eltalál, de csak folyamatosan pazarolja a tárat. Mi pedig pontosan ezt használjuk ki. Megvárjuk, amíg újratöltésre kényszerül, majd egy egész tárat beleeresztünk és igyekszünk mind az ötven golyóval eltalálni. Ha kellő mértékben sebesült, akkor eltűnik a körfolyosóról. Keressünk véres lábnyomokat a padlón és kövessük őket. Amint azonban egy sarokra érünk, álljunk meg. Ismét töltünk egy tele tárat és kezdjük el ész nélkül kilőni. Közben pedig ugorjunk ki a sarokról, forduljunk jobbra és fussunk előre, miközben folyamatosan tüzelünk. Ekkor az ürge előlép a másik sarokról, kap egy pár találatot és lerogy a földre. A videóban még láthatjuk, hogy hősünk tőle nem megszokott kegyetlenséggel ereszti bele az utolsó golyókat.

ÉS IGEN… Sajnos itt a dolog vége. Egyik szemünk sír – mert véget ért egy nagyon izgalmas történet és sajnáljuk, hogy nem élhetünk át többet – ha csak valaki újra nem játssza – ilyen szintű izgalmakat. Igaz, hogy a FREERIDE EXTREME is tartogat hasonló meglepetéseket, de ilyen magas pulzusszámot csak a komoly, vérre menő játék tudott kihozni belőlem – a másik pedig nevet, mert komoly munkák árán, sok izgalmak között és vért izzadva is néha végigvittük ezt a fantasztikus játékot.

APROPÓ. Az előző gondolatsorhoz hozzá tartozik még a nagyon szívszorító komolyságúra sikerült epilógus. Erről többet inkább nem is beszélek, mert nem akarom lelőni a poént, és különben is mindjárt elsírom magam a gondolattól…

Remélem tetszett ez az alkotás, tudom, nem voltam szűkszavú, de magamból indultam ki, mert én nagyon nehezen tudok felfogni dolgokat. Mindenesetre, ha van ötletetek, javaslatotok, vagy tanácsotok, hogy hogyan lehetne lerövidíteni a dolgot, ha esetleg van valami, amit még beleírnátok, vagy a leírtaktól eltérő megoldási módszereiteket, tippjeiteket kérlek írjátok meg nekem a hberd@axelero.hu e-mail címre.

Még valami. AKI TUD VALAMIT A JÁTÉK ESETLEGES FOLYTATÁSÁRÓL, AZ IS FELTÉTLENÜL ÍRJON.

A HELYESÍRÁSI HIBÁKÉRT ELNÉZÉST KÉREK.

KÖSZI! SZIASZTOK! ÜGYESEK LEGYETEK! ÉLJENEK A CSAJOK! JÓ JÁTÉKOT KÍVÁNOK NEKTEK!